2018. február 16., péntek

Schnee, hómezők

Valami gyönyörű itt a tél, egyszerűen imádnivaló. A nagy pelyhekben szakadó hóban fürödni isteni. Minden fehér és harapnivaló a levegő. Szeretem a telet, imádom, amikor szikrázik a hómező, roppan a lábam alatt a hó. Szaladunk a bokáig érő hóban. Mi ez, ha nem a tökéletes pillanat? Hellbrunn mindig gyönyörű. Képeslapra való. A hegyek által határolt hűvös völgy a kedves emberekkel, ezt jelenti számomra. Ausztria mesés és valahogy olyan mesebeli. Elég elmenni egy flohmarktra, máris látod, miről beszélek. Giccsparádé, mütyürök, elképesztő manók, szarvasok, egyszarvúak (ez miért??), faágakból barkácsolt lámpák, dísztárgyak, mohaszívek és persze drirdnlik és lederhosék hosszú sora. Ami öröklődik, mint megtudtam Hanstól, a némettanáromtól. A nagypapája lederhoséját hordja, mint mondta, nagyon kellemes viselet és több emberöltő alatt sem megy szét, nem mossák, hiszen bőr, hanem csak szellőztetik. (sic)
Beszélgettem Omával is, aki elmondta, hogy mi magyarok túlzott fontosságot tulajdonítunk a mindennapi fürdésnek, a melegben alvásnak, egy igazi osztrák fűtetlen szobában alszik. Na és a mosdás az, amiben jeleskedik. Mondjuk ennyiben már én is osztráknak számítok, hogy nyitott ablaknál alszom, ahogy apám is, ja akkor mégis magyar vagyok. Mondjuk, Oma világlátott ember, bejárta a földet, tényleg sokféle embert és életet látott. Na meg a 95 év is predesztinálja arra, hogy elmondja a következtetéseit. Szeretnék én ennyi idősen ilyen fitt lenni és csak azt elfelejteni, ami ma történt. Vissza a hóhoz, már Micimackó is fázik. Bár itt csak a Schnürlregen esik mindennap. Ez egy kifejezés arra, hogy mindennap esik, sokszor oldalról, alulról, mint Walesben. Amikor kijöttem, azt mondták a helyiek, egy jó esőkabátot szerezzek be, mert az eső csak nem tart vissza, hogy kimenjek a csodás levegőre, a hegyre.

2018. február 8., csütörtök

Sporttréner öröm, avagy istennő születik

Na fiúk és lányok, aki még nem értesült, annak szólok, hogy vége a két éves képzésnek és immár hivatalosan is sportedző lettem. Mára elkészült a végzettségem igazoló okirat is. Most már aztán hajrá! Jöhet a táncinstruktor felvételi, hogy az is meglegyen. Meg a BodyArt képzés Münchenben. Szóval egy új szakmát tanultam. Hisz tudjátok, mindig tanulok. Folyamatos jelenben. Valahogy imádok, ez az élet. Jól állok istennő alakításban is. Még kell egy három hónap és meg is születik. Egyelőre a 34 kg mínuszt tartom és az edzéstervemmel haladok a célom elérésében. Az életmód váltás immár teljes. Mást eszem, másképp edzem, másképp élek. Csak az alaperkölcsi tartásom változatlan. :) Az a szerencse, hogy a test meghálálja bármikor az impulzusokat. Bármely életkorban, ezt a gyakorlatvezető edzőmtől tanultam, Gergőtől. Szerencsére annyira tökéletes az ember testének működése, hogy elképesztő regenerációra képes. Csak a kezdő lökés szükséges hozzá. Egyelőre erősítés, még egy kis testtömeg csökkentés, izomnövelés szükséges a célom eléréséhez. Meg a tudat, hogy bármi lehetséges. Ez egyszerűen elképesztő. Szóval, hajrá bontsuk ki azt az istennőt!

2018. január 31., szerda

Suncity 2.0 -immár Salzburg is hivatalosan suncity

Egy pillanatig se higgyétek, hogy Szegedet elfelejtettem. Imádom minden szegletét. De, remélem, értitek, hogy ez a város állandóan Szegedre emlékeztet. A mérete, a folyója, az emberei, még a szegedi jobb időkre emlékeztet. Imádtam minden percét, minden szegletét, akkor is imádtam, amikor gyűlöltem. Az enyém volt, van és lesz. Persze, az idők szava hívott Salzburgba. Jó itt élni, és nem csak azért, mert ez már tényleg Európa, hanem azért mert egy jobb Szegedre emlékeztet, amilyen volt mindig is. Csak a gyönyörű nők hiányoznak innen. Bár tény, próbáljuk orvosolni, mi magyar lányok ezt. Az is tény, hogy mindig megnéznek bennünket. Talán pont ezért. Kicsit kirívunk innen. Mások vagyunk és kész. Nincs is ezzel baj. Igazi eklektikus tömeg van itt, pont elférünk benne. Ahogy a napocska kicsalogatott mindenkit, az durva volt. Kint feküdtek a folyó parton, végigültek a padokon, hencseregtek mindenhol. Én is gyorsan egy sétát iktattam be a csodás napsütésben. Persze, muszáj volt felmenni a Mönschbergre, mondtam már, hogy imádom az összes hegyét Salzburgnak. Ma egy fontos felfedezést tettem. A Leopoldskronon áll egy magányos ház a semmi közepén, mint megtudtam Thomastól ez volt a hóhér háza. Ma is laknak benne, amit sokan furcsának találnak.

2018. január 27., szombat

Januári napsütés nyeregben

Januári napsütésben nyeregben lenni isteni érzés. Még akkor is, amikor durrdefekted lesz. A napocska felvidít mindenképpen. A gumit meg be lehet ragasztani. Elbicajoztam a gáthoz, ami megvédi Salzburgot a nagyobb árhullámtól. Gyönyörű darab és két újabb hídra is bukkantam, a Traklstegre, meg a pionirstegre. Éééééés, megtaláltam a Hofert is. Igaz ez már Itzling, bár Salzburghoz tartozik, de egy helyi kisváros, rengeteg üzemmel, erőművel, gyárral. Nem is gondoltam, hogy ekkora ipari központban élek. Valahogy nem látszik, Salzburgban nagyon a régi értékekre hagyatkoznak és a biztos turizmusra. Bár most állítólag alig van, de még mindig minden hely tele van japánokkal, oroszokkal, kinaikkal, benne vannak a szádban, az intimteredben, nagyon kellemetlenek. Még jó, hogy klassz a közösségi közlekedés itt, mert alig férünk, dolgozni járni kész téboly tömegközlekedéssel, mert reggel épp kirajzanak a turisták, délután épp a második hullám jön, tele van minden, alig lehet lépni, a trolikon akkora tömeg van, hogy elképesztő. Ezért is járok bicajjal, itt nagyon klasszul kiépített bicikliutak vannak, mindenhol elsőbbségem van és meg is adják. Ami klassz, még szokom, de most már vadabbul bringázom. Eleinte minden kereszteződésnél leugrottam, ugye a magyar minták? Engem bicikliúton gázoltak el otthon, úgy, hogy elsőbbségem volt, csak nem adták meg. A bekapcsolt ablaktörlő majdnem kiszúrta a szemem, fönt feküdtem a motorháztetőn. Egy nem ma lebarnult f*szfej mondta, hogy na ugorjak le szépen, amíg elő nem kapja a puskáját, aztán húzzak el. Szóval ezek után nem voltam annyira bátor itt, de most már megtanultam, hogy itt komolyan veszik a bicajosokat. Ráadásul összetart a bicajosok népe, amikor durrdefektem lett, egyből leugrott egy másik koma is a bicajáról és már nézte is, sajnálta, hogy nincs nála a készlete, azonnal megreparálta volna. Nagyon segítőkész volt. Amúgy meg hazatoltam, az idő csodás volt, szinte tavasz. Szinte hihetetlen, hogy januárt írunk. Tegnap félméteres hó volt két napig, ma meg 15 C, mondjuk nekünk nem meglepő, hozzászoktunk a nagy hőingáshoz, viszont itt nem. Ki is vannak, sokan meghaltak a szívesek.
Persze, kirándulni itt mindig jó, nem kell hozzá napsütés, vagy hó, bármikor érdemes sétálni, hegyet mászni, bámészkodni. Itt hétvégén általában nem egymáshoz hívják meg magukat a salzburgiak, ez nem szokás itt. Az otthonod privát tér, ott nem lehet alkalmatlankodni. Nem illik. Nem is járnak össze.
Itt találkoznak a kedvenc kávézójukban, cukrászdájukban, foglalnak asztalt és ott találkoznak, elolvassák az újságokat, megbeszélik a megbeszélnivalókat. A családdal meg vasárnapi ebéd keretében egy étteremben találkoznak, jönnek a gyerekek, öregek, fiatalok, kutyák. Mindenki, aki a családhoz tartozik. Nem főznek otthon, nem várják el a nőktől, hogy egész hétvégén a konyhában robotoljanak. Bár én szeretek főzni, nekem nem robot. Főleg most, hogy Gabitól kaptam az isteni mobilsütőt. Már mindenféle volt a menűben: kelbomba, rakott krumpli, rántott karfiol, sajtos brokkoli, habos almás pite, citromos pite, répatorta. Végre megvalósul a hús zöldségekkel :)
Persze voltunk flohrmarkton is. Gusztáltunk mindent, vettünk egy jó kis pink fellépőt végre. Meg finom magyar csípős kolbászt Évától, a helyi magyar boltostól. Fura dolgok voltak itt, számunkra ép ésszel felfoghatatlanok. Nagy faragott szarvasfejek, kisebb álló faragott szarvasok, bigyók, hihetetlen dolgok, giccsparádé.

2018. január 18., csütörtök

Ma lenne 90 éves a világ legszeretőbb Édesapcikája

Ma lenne 90 éves a világ legszeretőbb, legdrágább Édesapcikája. Minden Piroska napon megünnepeltük, bár sosem szerette az ünneplését, na meg a gyertyák?! Akár Eszti mami, a kort kortalansággal szemlélte. Imádtuk és imádott mindannyiunkat. A legszebbé tette az egész életünket. Nem láttam szomorkodni, sírni is csak a Mama temetésén. Mintha az egész élet egy nagy boldog csomag lenne... Pedig? Nem volt könnyű élete, Ancival sem. Ő csak kitárta a szívét és szeretett, határtalanul. Egyszerűen imádtam ezért. Az élet nem habostorta, mondta sokszor. Amikor az ujjaimat vezette a Csodálatos szénatom lapjain, hogy szépen megtanuljak olvasni, mert az egyik legjobb dolog az életben. Vagy amikor senkire nem számíthattam gyerekként, csak rá. Igen, mindig mellettem állt és támogatott. Amikor átvettem a diplomámat, reméltem lát engem föntről. Büszke és örömmel tölti el az érzés. Ahogy engem is. Igazad volt, a legszebb öt évem volt a Szegedi Egyetemen, ott ahol Te is tanultál. Amikor nem értettem valamit, olyan egyszerűen magyaráztad el, mintha magától értetődő volna és tényleg egyszerű. A világ legjobb tanára voltál. S nemcsak nekem, a csodálatos gyermekeimnek, az unokáidnak is. Imádtak és imádtad őket. Csak a sorsod nem volt egyszerű, kegyetlenül könyörtelen és kevéssé szerető, irgalmatlanul rövidre szabta földi életed velem, velünk. De igazán soha nem hagytál el bennünket, bennünk élsz, szavaid visszacsengenek a fülünkben, sokat emlegetünk. Mennyit nevettünk, pedig sokszor nem is volt miért. A humorod örök, a földi pályafutásoddal az egész családunkat feltöltötted. Annak örülök, hogy az utolsó éveidet szorosan velünk, együtt a családdal, tényleg örömben és egymásra figyeléssel töltöttük. A mindenünk voltál, s a mindened voltunk.

2018. január 16., kedd

Végre sütünk-főzünk a Salzach partján

Na, mire jó egy sütő? Barátnőmtől kaptam egy remek mobilsütőt, elektromost. Klasszul szuperál, nagyon szépen süt és egyenletesen. Így aztán végre sütök! Tegnap egy jó kis habos almáspitét valósítottam meg, meg egy kis rántott karfiolt. Nagyon jó lett igazán. Előtte az amerikai citromospitével próbáltam ki, de az még egy kicsit fejleszthető, nem volt tökéletes, mert még nincs mindenféle eszközöm a konyhában. Az új lakás tök szuper amúgy, a konyha az kívánnivalókat hagy maga után. Ahogy már megszokott Ausztriában, egy főzőlap a konyha és slussz. Nem is nagyon főznek. De most már a mobil sütővel megfogtam az isten lábát! Persze, azért a reggeli edzés már megvolt, csak, hogy megszülessen az Istennő is. BodyArttal nyomulok, ma nem futottam a Salzach partján. Este súlyzós edzés, és így tovább. Fejlesztés van ezerrel. Persze csak lőttem néhány képet a Salzach parton, nem lehetett kihagyni, a hegyek, a fények, lenyűgözőek! Persze a fenstergartenem is klassz, nyílik a jácintom, nő a narancsom, bimbózik az orchideám, és a paprikám meg terem. :)

Untersberg, Fürstenbrunn, Salzach -Na mire jó a hétvége?

Szóval, a hétvége csodás napsütéssel a kirándulásnak kedvezett. Gondoltuk, bejárjuk az Untersberget. De nem volt ilyen egyszerű. A busszal elmentünk a cablecarhoz, de sehol nem találtuk a hegyi gyalogos utat. Egyszer csak megakadt a szemem egy kopottas térképen és átvizslatva láttam, hogy a gyalogos út nem innen indul, nem is ide érkezik. Hanem Fürstenbrunnból. Nosza, lóra(buszra) kaptunk és irány Fürstenbrunn. Évi meg csak sóhajtozott, meg nahátozott, hogy milyen gyönyörű egész úton végig. Végigmentünk a Moosstrassén, egész le Moossig, majd Fürstenbrunnig. Ott leszálltunk és megláttuk a kiinduló pontot: az Untersberg Múzeumot. Innen indul a kirándulóút. Sajnos, le volt zárva. Esett az eső, itt-ott hóbuckák nehezítették a közlekedést. Így aztán mit volt mit tenni, elmentünk a Leopoldskron kastélyhoz. Sétáltunk egy nagyot, közben a nap is kisütött és most már tudjuk hol ér körbe a város. Sokat nevettünk, jókat viháncoltunk, haraptuk a friss levegőt, hallgattuk a patakok csobogását és még egy kávésüti is lett a Tortamacherben. Illetve kakaósüti. Csakhogy el ne kényelmesedjünk. Jól átszellőztettük a fejünket, jól megjárattuk a lábunkat- agyunkat. Persze, este még bekukkontattottunk az Ice Skatingra is a Mozartplatzon, mi ment volna, ha nem Michael Jackson? Na, mire való a hétvége?
Persze, el ne feledjem, a Salzach partját csak nem hagyjuk ki, ha már a parton lakom végre. Mindegy melyik oldalon megyünk, egyszerűen imádnivaló. A fények mindig csodásak. Nem lehet betelni vele.