2009. december 19., szombat

Visszafelé az időben: novemberi életképek
















Egyszóval, a novemberünk elég mozgalmas volt. Tele voltunk koncertekkel, programokkal. Tudod, az őszi kultúrális fesztivál meg egyebek. Minden zongoristát megnéztünk, s Melittánk áhítattal szemlélte,majd közölte,olyan egyetemre megy, ahol újra tanulhat zongorát is.:) Így aztán új szempontok kerültek a felsőoktatás-választás megszokott kerekei közé. Na és voltunk az Édua koncertjén is.Hát az maga volt a gyönyör. Ez az Édua, nem semmi, egyszer régen,még csodagyermekként láttam a Király-König egyik koncertjén, már akkor is elvarázsolt engem. Itt meg én döntöttem: a Nikitől speciális ajándékot szeretnék kapni karácsonyra: hegedüljön nekem egy szépet.:) Sosem felejtem el, amikor a Hunyadiban visszatapsolták, és még egyszer el kellett játszania a darabot:) Azóta se, s addigse történt ilyesmi az öreg falak között. Na és az Egyetemi Szimfonikusok, hát egyszerűen freneteikusok voltak. Olyan rosszkedvűen indultunk,hogy még Meli is csak eltakarta az arcát: mondván ne fényképezzem. A végére meg vertük a lábunkkal, mintha muszáj volna. S mindenkinek olyan jó kedves lett, pedig csak a zene hatott.:) Mondjuk,tudod a család zeneileg kicsit terhelt. Reggel-félben-este-éjjel, gyerekcsináló-sütős-főzős-tornázós-fürdős-evős-kiabálós-hallgatós zenéinket csak a szomszédok bírják. Ámbár, még a kutya is zenerajongó nálunk:) Ezt így átörökítettük, s már így is marad. Képzeld,még a Heni is volt velem koncerten. Azért ez nagy szó,főleg a modern-alternatív opera után: Nyúzzuk meg a vénasszonyt! után, ne tudd meg,mennyit hallgattam utána,pedig egy életen át traktálja a sztorival az ismerőseit/ismeretleneket! Honnan lenne ilyen jó sztorija,ha nem rángatom el a karosszékéből??? Na igen, ezek az igazán jó dolgok. Meg a számháború. Milyen jót feküdtünk a szakadó esőben??? Most is kiviláglott, hogy a lányok egyáltalán nem másodhegedűsök sehol. Ahogy, annak idején az extrém sportnapon sem: csak megvertük, mi lányok heten az összeszokott fiúcsapatot paintball-ban:)) Haha...Hiába, edzettek vagyunk, nyáron a Melcsikéék emlékszem egy kisebb vizibombás háborúra készültek az osztálytársakkal, azt hiszem ezer vizibombát kellett vennem. S a legnagyobb élvezet a kutyáé volt, hiszen imádja a vizet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése