2010. január 1., péntek

Szilveszter 2009






Szóval, drágám, eljött ez is. Vége a 2009-es évnek. Sütöttünk-főztünk, a legnagyobb sikere a pogi helyett sütött sörkiflinek volt, ahogy az már lenni szokott:) Első órában elfogyott. Kicsit késve értek az Istvánék, de csak befutottak. Jó sokan voltunk Henikééknél, tudod összeeresztette a jónépet:)mindegyiket, sőt befutott a hugicája is a szomszéd utcából:) Kissé késve jöttek Csöpkéék is, de ők is. Képzeld, csak súgva jegyzem meg, szegény szólt, hogy óvatosan tegyek már föl képeket, mert megharagudott a Csaba:)) Mintha, érdekelne valakit??!! Szerinted?
Misi meg odasúgta, csak a szaftosakat tedd föl:) Így aztán úgy lesz, ahogy eddig. Miért nem volt jó, míg lehetett?? No,ez a bagázs jó táncolós. Megismertem a Rita barátját, te nagyon aranyos, csak öltöny-nyakkendő, és egy percre se esett ki a szerepből. De nagyon édesdeden volt spicces, a Misivel jól elszórakáztak. Reggel négyig nyomtuk. S most tudtam először enni-inni rendesen, a retró buli óta,mert azóta voltam beteg. Fenomenális jó érzés volt. Végre nem voltam éhes. :)) Mondjuk nem látszott rajtam két hét koplalás. De hát ez van.Négytől kareokiztunk, ne tudd meg, berekedtünk teljesen. Miután megvolt a szükséges alkoholszint, meg a kiugráltuk a lábunkból a bugit, csak utána, de csomó nyál zene után végre a nyolc óra munka jött, szerintem a holtak is fölkeltek erre! Na és az eső, egész éjféltől esett, a tüzijáték alattt egyre jobban, és még most is, már áll a víz előttünk, de szerencsére van bejáró, tudod csónak most nem kell, bár az új nyeles adidasa Lacusnak minden pénzt megér, már bejelentettem rá az igényem:)És Anitáék, ne tudd meg, akkorát tánciztunk, meg bohóckodtunk, hihetetlen a Gábora,ez egy tündérfiú:)
Melcsike meg elvitte a kocsit, valahol az öreg Kőrössy csárda (Tisza part) mellett buliznak, nem tudom hol, de biztos jó lesz, Domiék csinálják a zenét:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése