2010. március 28., vasárnap

Napsütötte sávban









Szóval Adrikám, végre kisütött a nap, bár tegnap éheztünk rá a kürtöskalácsra, de ma végül is megsütöttük kint, tudod úgy az igazi:). Már rendesen le kellett kennem magam, mert a szokásos leégés lett volna, ha a volna ott nem volna. Ma ilyen mozgékony napunk volt, apcikád még horgászni is elment, s dolgavégezetlenül haza is jött. Pedig megmondtuk, ha másnem, akkor vegyen, mármint halat.:). Képzeld el hét darab csodálatos rebarbarabokor bújt ki a földből. Nagyon szép lesz, több,mint egyméteres sugarú, s kb. ugyanannyi magasságú szép piros levélnyelű lesz. Már nagyon tetszik, megcsodáltuk, elöl a mogyoró előtt, a kerítéssel párhuzamosan kapott helyet. Már tetszik, mindenkinek, ebben megvan az egyetértés. A kis fűszerkertben még nem teljes, de egyben megállapodtunk a prímet mindenhol a rozmaringsövény adja. Ez kell nekünk. Most hoznak földet, s aztán oldalt is telepítünk. Másban is újítottunk, mégpedig nem lesz több muskátli. Százszorszépet és boglárkát vettünk a ládákba, sokkal csinosabb.:)Húsvétkor sok képet csinálunk, itt lesz a pesti lányunk is, na meg a cuppogós pörire a csapat, a négyes páros kibővülve Anitáékkal. Jól hangzik, különösképp, hogy a pesti levegő elvette a középsőnk eszét, locsolókat vár:), bár mondjuk, mióta a papa elment, rendesen nem locsolt meg senki, sajna. Úgyhogy elmentem a Levibabához, és kinyilatkozttam, hogy a Levi locsoljon meg húsvétkor, festünk neki tojást. Robi kiakadt, mert verset is kértem.
De így van ez jól, Levinek is meg kell tudnia ezeket a dolgokat. Egyrészt, mésrészt, miért maradna ki a buliból? Hétfőn föladom a cuccot, elvileg péntek, vagy hétfő , az meg ha jól számoltam 5.-e. Remélem minden okés lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése