2010. április 1., csütörtök

Virágdíszben



Gyönyörűséges, ahogy a szép szögedi tulipánfák kibontották szirmaikat. Elaléltam. Hogy le ne maradj, lefotóztam:)
Minden hajt, nyílik, a kert is kezd pompázni: hajtanak a málnák, virágzik a josta, mondjuk nem is értem virágot hozott a rozmaring. Meg van zavarodva, teljesen. Talán úgy néz ki, idén szép lesz a sövény végre. Nagyon jól hajtott, és hátha a tavalyi sok hó, az idei lényeges méretű csapadék, na meg a tápanyag megadja neki végre, ami kell. Ültettem négy bokor aranyesőt is, csak, hogy még szebb legyen, s úgy néz ki a héten elültetem az áfonyát: ez tudod miért lényeges.:)
S képzeld tökéletes autónk van már, de kinéztünk egy isteni mazdát, arra gondoltuk elcseréljük, vagy eladjuk, nagyon tetszik nekünk. Szép fekete, természetesen kondis, 5 sebességes, de ami a lényeges, turbó diesel, biztos jól gyorsul. Már a szép lekerekített lámpás, aminek gyönyörű a feneke, hát egy baja van,nincs duplakipufogója:) Igaz, ezt az öcskös tudta volna megcsinálni. S persze ABS,kipörgésgátló, meg ilyen nyalánkságok, s még az ára is jó. Szóval belebolondultunk. Így aztán amiénk kell legyen. Sajna Gézának mennie kell, pedig szerettük, eddig a legkényelmesebb autónk volt.:) Egyébként se kell sokáig megtartani semmit, kivéve a szerelmet. Szoktál magyarul olvasni? Ezután küldök valami gyöngyszemet mindig:Francois Villon balladáinak átköltését most Faludy György kezéből, nem feledve, hogy mindig jön jobb!:)
BALLADA A SENKI FIÁRÓL

Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség,
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s lehelletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyos mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
s így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom
s így kergettem a Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs hazám, borom, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, François Villon, fekve,
megáldva és leköpve mindenütt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése