2010. augusztus 14., szombat

...és a szombat:)











Persze el ne feledém, ott volt még a szombat,mikor is Robit a Katicáékhoz passzoltam le. De nem jókedvemből, nem,nem,hanem tudod, számunkra fontos nőegyleti programpont volt a Partfürdőn, a Parti Csajos Piknik, bár végső esetben, kivittük volna magunkkal. Egyébként, majdnem az is lett. Ugyanis a kilenc óra korainak tűnt sogóréknál, egyedül csak a sógor volt fenn, de már nem volt abban az állapotban, amikor még tárgyalóképes, a többiek meg aludta, s csak Hencsike agresszív föllépésének köszönhetően juttottunk be és raktuk le Robit.
Aztán mi el, hennáztunk, meg kapcsolatot építettünk a nőkkel, mozogtunk, nagy sikere volt a hstáncosainknak, szépek voltak, és remekül bevonták a közönséget. Kipróbáltuk a Zumbát, meg a merenghét,sok isteni fotót készítettem, na de majd holnap fölteszem, s az estét is megkoronéztuk,tudod egy év teltel napra pontosan a Macáéknál. És így aztán meghívtak bennünket egy életérzésre, ami kellőképp bejött. Mármint a tavalyi, még kávé nélkül is:) Tehát a következő évi, az már a következőképpen fog lezajlani: nem kell a háziak segítsége, előre egyeztetnünk se kell, csak egyszerűen összetrombitáljuk a csapatot, aztán megfőzünk, megesszük, kicsit zajongunk, táncolunk, és aztán hazamegyünk:)
Tudod most is eltűntek az ifjak, így aztán a csapat már tízkor feloszlott.Istvánkáék nyitották a sort, aztán Lacusék, és a végén Ceciékkel mi. De a hangulat frenetikus volt, abban nem voltgond, és végül is a pálinkás wellcom igen jól sikerült. Robinak is tetszett. Szemmel láthatólag jól érezte magát.Ma viszont már megy Belgrádba, úgyhogy pakolunk, sajna, és majd most te mész leghamarabb a kenguruk földjére, ahol már nagyon várnak téged, még teljesen ismeretlen rokonok is felbukkantak a Facebookon, és megírták a számukat, meg mindenfélét, persze angolul, Robival lefordítottuk, és kisilabizáltuk, hogy Eszti mama öccsének, Antinak a lánya írt nekünk.
Na a többit szóban majd, jó légy, vagy inkább ne, az olyan strapás, és már amúgy is olyan sokat voltunk jók:)
Jah és olyat igyál, amilyet Ceciék hoztak, bólé fehér Martiniqi rumból, gyümölcsökkel és limesziruppal, egyszerűen isteni,még soha nem kóstoltam ilyet.

2 megjegyzés:

  1. Na Dragaim eloszor is, sajna nem megyek kenguruk kozelebe... ugyanis mi egyenesen megyunk Hawaiira, onnan meg a Polinezekhez... ugyhogy addig is szurcsolgetek egy kis jegkasas Margaritat:)))

    VálaszTörlés
  2. Értesültem,hát sajnos HAwaira mész:)) mi itt megfagyunk a téliesre fordult őszben, úgyhogy forró leveseket eszünk, meg pitéket:))

    VálaszTörlés