2010. augusztus 14., szombat

Outsider városnézés Robival:)






Adrikám, drágám, megérkezett hozzánk a Robi:) Úgyhogy egy messziről jött ember szemével láttatva, egy outsider-idegenvezetést kapott, először tőlem, aztán Katicától is:)
Képzeld el, hogy nem sokra emlékezett, mondjuk a Lehcner térre, meg egy kicsit a templomokra, így aztán elballagtunk és felfrissítettük a memóriáját, na meg az enyémet is:) Kiderült, hogy kicsit, egyedi szempontjaim vannak, legalábbis a család szerint, mert nem találod ki: de a TIK volt az első látnivaló:) Szerintem gyönyörű, egyszerűen fenséges, valódi templom a tudás oltárán. s maga az épület egyedülálló Szegeden,mert ritka egységesen ötvözi a modernet a klaszikussal. Mindenesetre, 95-ben még nem volt, valahogy akörül volt itt. Az összes sétálóutcát lesátáltuk, viszont egy valmirevaló fagyit, tekintve, hogy a Virág (jelzem, mióta élek mindig nyitva volt:)), kövezzenek meg, nekem nagyon hiányzik, mert olyan finom limonádét sem adnak sehol, a fagyijáról nem is beszélve, és akár meg is kövezhetnek, de az a szar, amit mérnek a sarkon, aki megvette még a Z Nagyot is, hát egyszerűen olyan magyaros: kívül csodálatos, belül rohadt)nincs nyitva, így elmentünk az isteni Graffittoba, egy jóképű pizzára, és egy rendes fagyira. Sajnos a régi Z Nagyra már nem jutott idő. Természetesen egy teljes munkaidőt kidolgoztunk és a végére, mivel Katica dolgozott még, nem volt otthon, hagytuk a csodát, magát. A felújított legrégebbi vasbeton szerkezethez vittem Robit, 1904-ből való Szent István téri Víztoronyba, nyitva is volt, így aztán a 268 lépcsőn fölszaporáztunk, hogy le ne maradjunk valamiről, és egyszerűen lélegzetelállító volt: még soha nem láttam a várost, fölülről, rólad ne is bezséljünk, aki még kis is ugrottál a városra:) Gyönyörű, nem győztem a fotókat csinálni, s ráadásképp fönt mérnök fiatalok elmondták, hogyan működik.:)Rögtönzött tanóra keretében, de nagyon érthetően.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése