2010. szeptember 12., vasárnap

Ha szeptember, akkor suli:): kezdetek és végek





Egyszóval Adrikám, újra kezdődtek a nagy dolgok.A legkisebb is elment szerencsét próbálni. Megismerni és megtanulni,mindent, s közben tapasztalni, ahogy kell. Először nem annyira volt tetszetős a kép, de sok áldozat, vér és könnyek megtették a hatásukat. A nehezen elért dolgok fontosabbak:) VAgy nem. De nem is ez a lényeg. Mára megbarátkozott Budával és a Kormányzati negyeddel, tetszik neki a hely, s ez a fő. Három évet tölt itt. Érdekes kurzusai lesznek. Majd beszámol róla. S persze mindent.Fölköltöztettük. Egyelőre ismerkedik.Az isteni középsőnk segít neki. Berázódik és klassz lesz. Egyébként is az lesz, amit itthon is jól csinált: tanult, figyelt, elemzett, nyelveket használt, főzött, sütött...etc.
S itthon is történtek dolgok, egész érdekesek. Képzeld el,mire adtuk a fejünket. Sárkányhajózása:) Itt volt a Sárkányhajó Világbajnokság, persze minden számban, na jó, majdnem minden megnyertük. Elmentünk és eveztünk, ahol még kislánykorodban te is lapátoltál eleget. NEm is hinnéd a csajok mennyire ráizgultak a témára. NApsi, Anina, Heni és én...s csak merítettük és húztuk, dobszóra:) Egyszerűen isteni volt. Egy új élvezet, így a történések közepén. Még soha nem voltam errefelé a Tiszán, egyáltalán azt hiszem soha nem jártam még a folyón, pedig már elég sok kenyeret befaltam. Gyönyörű volt. E héten már becsatlakozik Anikó és Évi is. Bár attól tartottunk, hogy nem lesz 18 ember se, éppen befértünk a nagyobb hajóba huszan.:)) Mondjuk szegény előttem ülő lány, hát kapott bőven, jó hideget, de engem se sajnált a Heni, kaptam én is jókat, s hideget, eleget.:)De megért, annyira föl voltunk spanolva. Rá kellett jönnöm a csapat sportokat kedvelem:) Kosárlabda, egyebek.:)úgyhogy kalandra föl! Mi a helyi specialitásokat kutatjuk föl, míg te a világot járod...lépegetsz félmérföldes csizmahajóddal, s barangolsz mindenfelé...

Sárkányhajó képforrás: Délmagyar

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése