Képleletek

Kupásztam, és leltem:)
Egyszerűen elképesztő tárházra leltem egy régi lemezen, talán 2002-től vannak képek, elmondanám, elképesztőek. Kezdve, hogy megtaláltam az egyetlen Pistás fotót, igaz nem látszik a szeme, de kicsit megphotoshoppoltam és máris festményhatású lett.:)
Máris előttem van, sőt bennem a régi karácsonyok íze, hangulata, a fülemben cseng a nevetés, a földön társasjátékba feledkezés, a kártyázás önfeledt kacaja, ahogy Eszti mami oktat benneteket a kártyázás trükkjeire, persze sziporkáival, ki nem hagyná:)
NEm beszélve arról a régi estéről, amikor még a Papa is földön kúszva építette az Egérfogót: milyen jó mulatság is volt. S persze a karácsonyok Heniékkel, a rengeteg gyerek, egyszerre beszélt mindenki, a sok finomság, az isteni sütik, a viccek, a játékok, a táncok heve, s persze sosem feledem a pukkadásokat is. Biztos benned van, mikor Kislacus megpukkadt, mert nem nyert a játékban, de vagy két napig nem lehetett hozzá szólni.Persze ez is régen volt már.
Na és a fotózás, Niki szerint 2002, talán 2003, de 2004-gyel van címkézve, egy biztos: még hosszú eredeti színű haja van az ugrifülesnek. Végül is lehet, hogy inkább 2002, hiszen tinilány volt a javából, s mit tesz egy jó helyről jövő fény, egy kis szájfény, s a hamvas tinibáj:))Persze, Adrikám, rólad is találtunk rendesen, bár az a csodálatos kép, amikor kibontottuk a hajad 196! tincsét, semmihez nem fogható volt, de azt a képet nem találom, lehet, rendes fényképek közt kéne keressem.

Viszont a Mamci,biztos 2005-ből való képe, amikor lakkozod a körmét, visszafogottra, az biztos: az utosó szülinapján készült, amikor a HEnivel közös aknamunkával sikerült a Szécsi Pált megszerezni cd-én, s rendes szalagos magnókazettára átmásolni, majd rejtélyes körülmények közt eltűnt és azóta sincs meg a cd lemez. Mennyire örült neki, végig kellett énekelni az összeset, milyen jó volt, pedig nem is volt oly régen.

Ha belegondolok,csak öt éve, s mégis milyen soknak tűnik. S a veszteségek is, ma három éve temettük az öcsköst el... S mintha ma lenne, nem feledem a napot, mikor az sms-sel egy időben kaptam a táviratot: fölvettek és embólia. Embólia és magyar szak. Modern. S rá egy évre,ugyanaznap kaptuk a hírt Éviről is, pont, mint az öcskös,fájdalmasan rövid útja végéről, pedig milyen nagy álmai voltak, s mersze, hogy belevágott egy másik országban, egy másik világban, szakítva az addigi imádott munkájával, a jobb élet reményében. De meghalni mégis hazajött.

Nem is tudom, nagyon vegyesek az érzéseim, de most én is azt gondolom, csillagom: el kell menni, hiába jó hazatérni, nem hagynak itt élni, se halni. Pláne most, hogy megvolt a választás, tisztelet a kivételnek, de nálunk a pökhendi Erzsi még lekezelőbb utálatos vigyorát látni, azt hiszem undorítóbb. Pláne úgy, hogy egy röpke pillanatig lehetett hinni a jobb időkben, a változásban, a tisztességben, a két kezed munkájának becsületében, de ezek a remények most mind elszálltak. Mind. S most vagyunk igazán benne a sűrűjében, nem kicsit, hanem nyakig.

Persze küzdünk tovább, nincs más választásunk, hiszen több nemzedék óta húzzuk szorosabbra a nadrágszíjat, hisz már lyuk sincs, s most vettem észre a madzag is elszakadt.