Egyszerűen hihetetlen...esik...a hó. Pesten azért a napsütés és a levegő már a tavaszt jutatta eszembe. Sőt tegnap csiviteltek madarak, és nemcsak a fülem csengett.:)
Bár az is tény, hogy menetben a Müpához, azért igen éles szél fütyült a fülünk mellett. De talán, betudható a Dunának. Viszont a látvány csodálatos volt, és napfényben fürdött. Nem is emlékszem mikor voltam világosban Pesten. Reggel mikor megyek még nem, este mikor jövök már nem...Szép volt. Mellette a gyönyörű Nemzeti Színház, lélegzetelállító. Na és persze Villő városvezetése tökéletes. Ez a kettes villamos, egy igazi kuriózum. Mármint a látnivalók terén. Mi meg tényleg előadtuk a vidéki lányt, a rácsodálkozósat:) Villő meg csak nevetett és kalauzolt. Szóval egy tökéletes egymásra figyelős óra volt egy kis Appassionata szonátával. Mondjuk igen rég hallottam, még Fischer Annie-től. Már szinte nem is emlékeztem. A művésznő nem játszotta olyan jól, bár a hely: az Üvegterem csodálatos volt, a hangok beúsztak a fülembe, bekúsztak a fejembe...
Na de, a különleges lemenő nap fényei beragyogták a Dunát, a Nemzetit, kicsit beragyogtak a terem érzékletes nagyságába, együtt doboltak a ritmussal, és egyszerűen szépnek tűnt az élet. Ez maga a zene:)
Bár... volt egy-két mellékes zönge, de mondom, nyilván túl vidéki vagyok. Vagy túl érzékeny ezekre:)
Bár... nálunk szép Szögedében még egy tanszaki koncertre is illően kiöltözik a művészpalánta, megadja a módját, ahogy Feri bátyám mondta mindig. Ez kicsit hibádzott itt, bár a kereszt súlya majdnem lehúzta szegényt, és ez nem szó(vicc). Egy kiadós hajmosás, egy kivikszolt szép cipő a benyomáson javított volna, az elsőn. Viszont a Beethoven gyönyörű volt, na de a szünet... Sosem élünk vissza a művészetszerető közönség türelmével, legalábbis a vidéki Szögedében. Ha tíz perc, akkor tíz perc, legfeljebb tizenkettő, de sosem harminc !!!
Így esett meg, ami még sohasem, hogy eljöttünk. Szögedében ilyen nem fordult elő még sohasem. Pedig már megettem a kenyerem javát, sőt én már a múlt évezredben is éltem. Biz-biz.:)
Na de a következő majd jobb lesz, már alig várom: Bossa nova és a jazz:)
S persze ahogy hazatértem, úgy lettem izgatottabb, na de ennyi hóra már megint, nem számítottam. Drágáim szerint, már egy napja esik, lassan tíz centis, az összes ki- és bemenő úton baleset van, mindenütt elzárva Szegedét a külvilágtól. Mi is csak menekülőúton tudtunk hazaérni. Igazi egérút volt a javából, egy óra alatt tettünk meg tíz kilométert, előtte két óra alatt értem le Pestről:)
Végül is: most tombolja még ki magát a tél, elvégre a jövő héten már a rügyezős március lesz. Azta'mindenit! Persze tavaly is jó nagy hó volt a nőnapon. ÚGy látszik újabban ezek mennek. Emlékszem még, a múlt évezredben ilyenkor vettük elő a körömcipőket, s bár kabátba bújós szelek voltak akkor is, de csak megreszkíroztuk a könnyű kosztümöt körömcipővel, meg ahogy illik, kivikszolva, szépen, frissen, csinatosan. Csak nőnap volt, meg ilyenek. De már nőnapi virág sem illik, meg a nőnapot is mintha elfelednék. Mondjuk a Zoliknak biztos jó kis arcon csapás: milyen névnap az, mikor néhány millió nővel kell osztozni az ünnepen??
Van azért, aki bírja ezt. Ők megmaradnak:) nekünk:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése