2011. február 4., péntek

Orchidea pompa




E hét a temetések hete, s még nincs vége. Sajnos újabb rossz hírt kaptunk. Ránk jár a rúd. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy így van.
Ma megint 15 fokkal melegebb lesz, mint a napokban. Szerdán a temetésen a csontunk is átfagyott, bármennyire sütött a nap, talpunk alatt fütyült a jeges februári szél. Mínusz 10 és plusz 10, ez a tél-tavasz már csak ilyen. Januárban ásni is lehetett, már ahol nem volt víz, és természetesen kopogós kemény fagy is igen hosszan kitartott. Az csoda, ha kibírjuk. Hiába vagyunk így tervezve, ezek az idők, már nem azok az idők. Elszoktunk a környezettől, s mindenen meglepődünk.
Egy hozadéka azért volt a találkozásnak, még ha ilyen szomorú apropója is volt. A rácsodálkozás a változásokra és a változatlanságokra. Vannak dolgok, melyek sosem változnak, például az Erzsi nénik, s a rajongásuk a temetésekért. Vele biztos meg lehet beszélni, milyen is a "szép" temetés. Hogyan is kell megadni a módját. Nem lepődik meg semmin, és nem bosszankodik semmin, csak gyűjti az információkat, melyek kitartanak a következő temetésig. Az időt immár temetéstől temetésig méri. Persze érthető, ha lassan elfogynak körülötte az emberek, s egyszerűen meg van áldva egy nagy adag életkedvvel. Erzsi nénivel beszélni jó, ugyan nem tudom ki ő, és hogyan csatlakozik a családhoz, de ő az, aki mindent tud. Tudta anyáról a sztorikat, sőt a Tera néniről is, valami belső ember lehet, s persze azt is tőle tudtam meg, hogy mindenki ismeri a Csibákat idehaza. Persze ez nem meglepő, de a virágosnál, aki történetesen férfi, illetve két férfi, legalábbis itt, meglepődhettem: rákérdeztek, hogy anyám lánya vagyok-é? Mert látszik.:) Most aztán gondolkodhattam...Megkérdeztem, ismerte-e anyut? Kiderült, még arra is emlékszik, amikor bő tíz éve odahaza voltunk és a pap bácsival egymás keblére ölelkeztek, s csak szófoszlányokból bólogatásokból értették egymást és sírtak. Miket tudnak itt?! Mindent...:)
S azt is kitárgyaltuk, hogy bár ez az ország másik-jobbik fele, hisz majd mindenki a sógoroknál dolgozik, nyugodtabb is sokkal.:) Az élet azért itt sem habos torta. Főleg, aki marad, annak. Meglett negyvenesek gondolkodnak a menésen, a továbbmenésen, a hazaelhagyáson, mert nem hagynak itt élni. Meglett ötvenesek gondolkodnak: mit tegyenek, elmenjenek, vagy maradjanak? Se nyugalom, se öröm, se kedv, se posztó...csak a gyürkőzés meg a munka, oszt vagy fizetnek, vagy nem. De jobbára nem. Milyen világot élünk? Milyet halunk?
Hova halad a világ, s ki fogja eltartani a nyugdíjasokat, a királyt, ha mindenki elmegy? Családostul menni, készülni, ilyet tervezni utoljára 56 után csináltunk- avat be Erzsi néni, ki gondolta, hogy újra ez lesz. De majd csak lesz valahogy, ahogy eddig is lett. Mondta ki a varázs szót: ahogy lesz, úgy lesz.(
Szóval drágám, hogy azért szép dolgokat is láss, az orchidea pompáját lefotóztam, s mire hazaérsz, mind kivirul a kedvedért!
Csók:Anci

2 megjegyzés:

  1. Hat nem egyszeru, foleg egy temetes nem... Ancseszka is irta, hogy az Apukaja is meghalt, csak nem birta a szive, es masodszorra mar nem tudtak ujraeleszteni. Nem irigylem most...
    Mindenesetre nekem 3 napom maradt hatra, mar magunk mogott hagytuk Polineziat, holnap erkezunk Hawaii-ra. Lassan, de letelik ez is:)

    VálaszTörlés
  2. Attól lehet tartani, mivel pénteken lesz a temetés, hogy mindjárt meglesz a baba is, hiszen érzelmileg nagyon megviselt lesz. Reméljük minden rendben lesz. Már ahogy lehet. Most egyébként borzasztó veszteségeket hozott főként a szívesek körében a január és február. Az orosházi famíliában, Anginak is, itt a faluban is középkorú férfiak estek áldozatul.
    Ancseszkának csak abban kell vigasztalódni, hogy egymás mellett voltak és a kicsiben újra-felfedezheti a papát.
    Mi már várunk nagyon.:) Mindnyájan veled leszünk, na ilyen is rég volt már!
    Csók: Anci

    VálaszTörlés