2017. augusztus 24., csütörtök

Eis, eis Baby

Kellemes kiránduláson voltunk, drágáim Werfenben. Egyszerűen csak vonattal. Épp azon morfondíroztam, hogy innen még kicsit messzebb van a jégbarlang, mikor megláttuk az állomáson álló EisReiseWelt feliratú kisbuszt. Majdnem merőleges úton kapaszkodott föl a jármű, egész izgalmas volt. S amikor már azt hittük, hogy fönt vagyunk, akkor értünk el a bejárathoz, a fizető kapuhoz. S utána jött még az izgalom. Egészen fönt a magasban volt a cablecar megállója, ahonnan még szintén elég sokat kell menni. A vasúttól a jégbarlang bejáratáig 1000 métert emelkedtünk. Na jó ebből a cablecar 500 métert teljesített. Gyönyörű csipkés gerincek között lihegtünk, pedig még a java váratott magára. Oldalt megnéztük a gyalogos kijelölt turistautat, amely olyan keskeny volt, hogy szerintem nem fért el egy ember. Viszont kötél van végig, amihez oda kell bilincselni magunkat. Kissé durva. Mindenfelé szakadék.
Fönt a barlang bejáratánál megpihenve beöltöztünk és befaltuk a Crobaqban vett isteni francia fánkot. A cukortól fölpörögve vágtunk neki az 1400 lépcsőnek, amit persze addig nem tudtunk. Én kaptam egy karbidlámpát és fényhozóvá léptem elő. 4 Celsius fok volt bent és mindenütt azúrkék jégcsodák. Persze, se videózni se fényképezni nem lehet bent, amit általában a többség betartott. A csodás 4000 éves jégfolyóból kitüremkedő szobrokat magnéziummal megvilágítva egy fantasztikus utazásnak lettünk részesei. Az idegenvezető rendkívül ügyesen tartotta fenn az érdeklődést, sok érdekességet mutatott.Annyira jó volt lenn a levegő, hogy szinte fellélegzett a tüdőnk. Harapni lehetett a levegőt, az jutott eszünkbe, amikor régen, még a múlt évezredben voltunk az Anna-barlangban, Melikével vissza kellett menni, annyira jó volt a levegő ott. SAlzburg egyik legnagyobb turista látványosságát néztük meg. Leérve a cablecarral a középállomásra, a menedékházban ettünk egy jót. Egészen kiváló a paradicsomlevesük és a bécsi szelet, természetesen helyi Stiegl-t ittunk hozzá. Annyira elfáradtunk, hogy csak hazaérve bedőltünk az ágyba egy kiadós fürdő után. S megállapítottuk, hogy mennyire hiányzik a túrázás mindkettőnknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése