Countdown 1: Bepakolva

Javában tart a számlálás, centivágás és egyebek, végre elérkezett az utolsó éj. Bepakolva pipa, rendberakva pipa, szemét ki pipa, hűtőből minden ki pipa, virágok megáztatva pipa, ruha kikészítve pipa, lista kint az asztalon pipa. Utolsó adag hagymaleves holnap ebédre, vagy ki tudja?

Mindenesetre nyeregben vagyok, minden értelemben. Holnap végre indulok a rendes éves szabimra Salzburgból. Vár otthon az én édes családom, extragyümiként a Zéti, vagy 20 könyv, amit rukkoláztam és vettem, hogy tudjunk már mit olvasni. Reggel és délután bicajozom, ami nagyon jó döntés, mivel ilyenkor van dugó. Megindulnak a turiszticskik. Bámulászik és kattintgat. Valószínűleg süket, mert nem hallja a csengőmet. És valószínűleg mind, mert egyik sem. Mondjuk nem izgat, a sebességem mellett, bármikor meg tudok állni. Amúgy sem bírok betelni a látvánnyal, ahogy gurulok. Napfénybe öltözik minden reggel a kedvemért Salzburg. Én meg hagyom és csak csodálom. Aztán délután egy másik csoda, mindenesetre tekerek, kisebb lejtők már mennek és csak olyan úriasszonyosan.

Countdown 3,2,1 Start, eközben Hellbrunn 2.0

Már számolok visszafelé, ET haza. Végre, kitört az éves (vénasszonyok )nyári szabadságom. Imádom ezt, ma repülnek a gyerkőcök, milyen klassz ez, repülőn ünnepelni a szülinapot! Három éves a kis boldogságom, egy tündér és csak a miénk lesz végre. Annyit játszhatunk, amennyi jólesik. Végre együtt, végre otthon! Persze, azért a könnyű nyáresti sétákat nem hagytam abba, hiszen varázslatos az októberi ványasszonyos nyár. Hellbrun jött sorba újra, most egy kicsit többet láttam belőle. A giccshegyek és az össze nem illő dolgok tárháza, a húsz centis tó, na meg a képre kívánkozó idillikus látvány.

Gaisberg a mamuttal

Csak fölmentem a Gaisbergre, bár nem voltam túl jól. Benyeltem valamit, de fönt a friss levegőben már sokkal jobban éreztem magam. Aztán egyszer csak szemeztünk az őzzel, és csak én fotóztam. Csodás út kanyargott föl, végig a felhőkben. Középen egy kis napsütés fogadott, de fönt egyre jobban gomolygott a köd. Persze a mamutot is megtaláltam, egy gyors szelfi aztán irány lefelé. Alig mentem 500 métert, mintha leszakadt volna az ég. Egyszerre azt se láttam, hol vagyok. Hopp ennek fele se tréfa. Úgyhogy szedtem a lábamat a buszhoz. Még pont elértem. Így ez a világ leggyorsabb hegyi túrája volt.

Régi szép idők -nyárvégi gondolatok

Kezdődik az ősz, a magunkba mélyedés. Számadások, mérleg, Konrád Adenauer-féle kereszt, kezdődik az év méricskélése. Mennyi minden történt, mennyi változás. végül is a változás az egyetlen állandó. Ezt most speciel én mondtam.

Gyorsan eltelt a nyár, szerencsére kebelbarátném itt volt két hétig, így volt benne egy kis nyaralás is az állandó munka mellett. Micsoda csodás két hét volt. Mennyit nevettünk. Természetesen most is állandóan suliba járok, hetente háromszor. Németül tanulok németet. Napról-napra egyre jobban, már csak Coué miatt is. Sőt bicajom is van már, bekapcsolódtam a kerékpáros társadalomba. Most akarom meglátogatni a Salzach partján lévő Gollinger Wasserfall-t. Csak végig kell menni a bicikliúton a Salzach mellett, 27 km, oda, meg majd vissza is. Csodás helyeken hegyek között, folyóparton megy végig. Ezt muszáj kipróbálni egy szép őszi napos napon. Ez a következő kirándulóstippem.

Persze majd mindennap kirándulok, legalábbis olyan érzetem van. Hegyek, Salzach, már nem annyira egzotikus, kezdem a sajátomnak érezni. Jó itt élni. Tisztára, mint Szeged. Csak körbeölelnek a hegyek. De pont olyan léptékű. Imádom.